Szuper jó hírekkel tudunk szolgálni, hiszen néhány újabb, nagyszerű és érdekes autós játék elérhetősége kerül fel megint a blogunkra. Biztos sokan szeretitek a 3D terepjárós játékokat, ahogyan mi is. Találtunk egy nagyon remek kiadást, amely teljesen 3 dimenziós és a pályák is igazán jól ki vannak találva, a játékhoz erre tessék: Monster Truck 3D, na de itt nincs még vége, hiszen ennek a játéknak kijött már egy újabb verziója is, ami hasonlóan nagyszerű, sőt talán még kicsit jobb is, mint az első rész. A második résszel pedig a Big Rider 3D linkünkre kattintva lehet játszani. Ez a 2 játék kifejezetten izgalmas 3D, autós, terepjárós kiadás! Ajánlott!

Na de szokásunkhoz híven ajánlunk egy harmadik, különleges autós játékot is. Ez a játék elsősorban a Nascar és az ahhoz hasonló versenyautós játék kedvelőknek fog tetszeni. Nagyon szépen kidolgozott kiadás, arénában lehet versenyezni. A játék neve ThunderCars, amit ingyenesen el is lehet érni a linkre kattintva.  Sok sikert!

Ebben a posztban tehát három igazán kiváló autós játékot mutattunk meg nektek. Ha tetszik a blogunk, akkor kövessétek, mondjátok el barátaitoknak! A következő képen a Big Rider 3D játék látható:

Big Rider 3D

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szuper webes autós játék ingyen!

Címkék: webes játékok, versenyzős játékok, autós játékok, kocsis játékok

A minap egy nagyon szuper autós játékot találtunk a weben. A neve: Web Trading Cars Chase. Elindítva a "Play now" gombal tudjuk a játékot kezdeni. Ezt követően újra ezt a gombot kell megnyomni, majd pedig a Next felirattal indul el. A következő képernyőn több autó közül lehet választani én általában "Pony Up" kocsit szoktam választani. Ez egy nagyon gyors kék színű autó. Ezután pályát választva indulhat a verseny! A játékot felülnézetből irányíthatjuk, de a grafika igen kiemelkedő és nagyon élvezetes. Az autók stílusa hasonlít a Verdák mese szereplőihez. Könnyen kezelhető, jól irányítható, a nyilak segítségével lehet vezetni a kocsit és a jobb oldalon mutatja, hogy éppen merre járunk a pályán.  Ennek megfelelően kell a kanyarokat bevenni. Egy igazán kellemes kikapcsolódással kecsegtet ez a remek ingyenes autós, kocsis játék! Mindenkinek jó szórakozást kívánunk! A játék erre található: Web Trading Cars Chase

Web Trading Cars Chase

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

2 vicces autós játék bemutató!

Címkék: rally, angry birds

Ezúton az egyik legviccesebb online autós játék bemutatására kerül sor itt a blogunkon. Reméljük ezzel is örömöt szerzünk az olvasóknak és követőknek! A játék lényege, hogy íróasztalon kell, oldalnézetből egy kis tűzpiros autóval közlekedni. Nagyon mókás, mert szinte mindennel találkozhatunk, ami egy íróasztalon csak előfordulhat. Ezeken keresztül kell vezetnünk a kocsit. Ha nincs kedv a tanuláshoz vagy a munkához, máris érdemes kicsit előkapni ezt a játékot. Vidám zene és nagyon mókás hangok jellemzik a játékot. Na de nem is szaporítom tovább a szót, ehhez az ingyenes kocsis játékhoz erre tessék: Asztali Rally

A blogunk újabban két játékot is bemutat, mivel túl sűrűn nem tudunk még cikket és ismertetőket írni, valamint szeretnénk csak a legjobb és laghasznosabb tartalmakat közétenni nektek, így egy értékes blogot felmutatni. A következő játékot ajánljuk minden Angry Birds rajongónak, diáknak, munkakerülőnek és csak mókás időtöltést keresőknek is! Ki lehet választani, hogy mely jómadárral szeretnénk autókázni és máris lehet terepezni dombos pályákon. A játék visszaadja az Angry Birds hangulatot, hiszen teljesen erre épül a grafika, viszont természetesen ez egy autós kiadás és ennek megfelelően más szabályok vannak, viszont hihetetlen vicces, tehát érdemesnek találtunk arra, hogy felkerüljön az oldalunkra. Nincs is más hátra mint játszani: Angry Birds Car Revenge

Minden kedves blog olvasónak kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk!

Komment 0 | Reblog! 0 |

2 vadiúj autós játék ingyen!

Címkék: autós játékok, 3d, homokverseny, rally, versenyautós játékok

A minap két darab nagyon szuper játékot találtunk az egyik kedvenc oldalunkon. Az egyik egy felülnézetes autós játék, amelyben nagyon szép tájakon lehet furikázni! A pályák és utak nagyon változatosak. Lehet menni fából készült úton, lehet menni kövesúton vagy homokos földúton. Közben pedig lehet csodálni a tengerpartot és a mellette fekvő szigeteket is. Bár felülnézetes, annyira jó játék, hogy ezzel a grafikával is lenyűgözi az embert. Mindenképpen érdemes kipróbálni és ha már kipróbáltad, lehet végig is szeretnéd majd játszani. A játékhoz erre tessék: Chevy Cobalt Játék!

Na de itt még nincs vége a történetnek, hiszen ugyanezen az oldalon egy szintén káprázatos játékot találhatunk újabban. Ez pedig egy jóformán PC minőségű játék, amely teljesen 3 dimenziós és elképesztően jó grafikával rendelkezik. Ha szereted a komoly autós kiadásokat, akkor ez lehet a kedvenced. Valódi minőség, valódi három dimenziós térhatású játék. A játék pedig ezen a képre kattintva érhető el, vagy pedig ezen a linken: Homokverseny Rally

Minden kedves blog olvasónak kellemes játékot kívánunk! Ne feledd, blogunk folyamatosan fürkészi a legjobb autós játékokat, így érdemes gyakran visszalátogatni! Ráadásul mi írunk és be is mutatjuk a játékokat, sok más bloggal ellentétben, akik csak közéteszik a játékokat. Tehát érdemes minket választani! Hajrá!

Homokverseny Rally

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kereskedelmi szállítós játék!

Címkék: teherautós játékok, autós játékok, szállítós játékok

A következő játék annyira megtetszett nekünk, hogy meg akartuk osztani még ma a cikket nektek! Ez tulajdonképpen egy szállítós autós típusú játék, de ha mégjobban pontosítani szeretnénk akkor a traktoros játékok kategóriájához áll legközelebb. Vezetned kell tehát ezt az érdekes sárga járművet úgy hogy az adott termék elérjen a boltig. A bolt előtt majd mindig le kell parkolnod úgy hogy ne mozogjon a kocsi. Nagyon tetszetős és jópofa játék csak ajánlani tudjuk! Ha egy igazán élvezetes játékot keresel, próbáld most ki a következő Market Truck 2 autós játék linken. A játék eredeti neve tehát Kereskedelmi teherautós játék! A képre kattintva is elindítható a játék. Jó szórakozást minden blog olvasónak és követőnek!


Szállítós autós játék

Komment 0 | Reblog! 0 |

Parkolós gyakorló játék!

Címkék: parkolós játékok, parkolós játék, autós játékok

A 3 feltöltött, blogunkról is játszható remek autós játékok után bemutatnánk néhány kiváló játékok külső oldalakról is, persze csak a legjobbakkal fogunk foglalkozni. A parkolós játékok rajongóinak tudjuk ajánlani a következő játékot. Egy nagyvárosban kell egy tűzpiros autóval parkolni, tulajdonképpen hasonlít egy Ferrari sportkocsira. Az elején egyszerű parkolásokat kell végrehajtani, majd egyre csak bonyolódik a helyzet. Érdemes kipróbálni, ha autós játék rajongó vagy! A játék elérhetősége ezen a Parkolós gyakszi linken, vagy a képre kattinva! Sok sikert kedves blog olvasó rajongók!


Parkolós gyakorló játék

Komment 0 | Reblog! 0 |

3D Kamionos versenyző

Címkék: kamionos, 3D, kamionverseny

Nem véletlenül kerül fel az oldalra ennyi 3 dimenziós játék egy újabb, hiszen ezek a játékok nagyon izgalmasak. Remekül felépített 3D-s pályákon lehet száguldozni. Ezúttal egy kiváló 3D kamionos játék került fel az autós játék rajongók örömére. Nagyon hangulatos! Sok sikert a vezetéssel! Reméljük tetszik a blogunk! Figyelem a játék a bal oldali START gombbal indul el!


3D kamionos

Komment 0 | Reblog! 0 |

Forma 1 3D-ben!

Címkék: versenyautós, forma 1, 3d autós játékok

Egy kiváló 3 dimenziós Forma 1 játék, amely azonnal játszható posztunkban. Kiváló 3D megjelenítés, remek versenyautós hangulat. Meg kell várni amíg eltűnik a szponzorációs reklám, ezután el lehet indítani a játékok az alsó sarokban megjelenő START gombbal. Remek 3D versenyautós játék, amely most játszható a blogon! Ajánlott!



Komment 0 | Reblog! 0 |

Test Drive 3D

Címkék: test drive, 3d autós játékok

Az egyik legjobb online autós játék. A egyik kedvenc. A Test Drive amúgy is híres játék, már c64-es idők óta hallhattunk róla. Ez az online verzió is nagyon jól sikerült. 3D-ben száguldozhatunk remek pályákon. Nagyon jól kezelhető és játszható. Remek 3D autós játék, próbáld ki te is. A játék indításához kattints a bejegyzés címére vagy a "poszt folytatódik" linkre! Jó szórakozást!



Test Drive 3D

Komment 0 | Reblog! 0 |

Elindult az oldal!

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Ez az oldal az autós játékok témával fog foglalkozni. Ajánlott a blog látogatása az autók és az autós stílusú játékok rajongóinak! Jó szórakozást!

Komment 0 | Reblog! 0 |